Majdnem minden kulturában előfordul az egész testnek vagy egy részének a megjelölése, manipulációja, beleértve a tetoválást is. Az emberek már évezredek óta tetoválják, tetováltatják magukat. Ezek az állandó díszek amulettként, dekoráció vagy státusszimbólum gyanánt, esetleg a szerelem, a hit, vagy akár a félelem jelzésére szolgáltak. Az állatoknál azonban jelentéssel bírnak és információt hordoznak. Az egyedek jelölésére használják ezeket.
A tetoválás alkalmával festéket juttatunk a bőr felszínére vagy a bőr rétegeibe, ezáltal mintát képezünk. Az előzőt ideiglenesnek, az utóbbit maradandónak nevezzük.
Megkülönböztetünk 5 féle tetoválást : amatőrt, professzionálist, kozmetikait, orvosit és traumást ( vagy természetest ). A vékonyabb bőr esetén gyakrabban alakulhat ki hegesedés.
A tetoválást az emberiség a véletlennek köszönhette. Az ősember bőrének sérülésein keresztül a testfelszínen levő  korom és kosz bekerült a bőrbe, ill. a bőr alá, majd később az ott is maradt. Ezt felismerve már tudatosan alkalmazták a testfestést, mellyel különböző mintákat vihettek fel testükre.
A tetoválás, mint elnevezés James Cook 1769-es tahiti expedíciója után vált ismertté. A "tattoo" szó a tahiti „tatatau” vagy "tattau" szóból származik. Jelenetése a helyiek nyelvén ütést, csapást vagy nyomot hagyni valamin. Azonban a  „Tattoo” szó Japánban nem a japán stílust jelenti. Az expedició után e testdíszítési forma rohamosan kezdett terjedni Európában. Főként a tengerészek, szénbányászok és egyéb különösen veszélyes foglalkozást űzők körében. A vasmacska és a bányászlámpa motívuma afféle amulettként szolgált a férfiak alsókarján.
Kulturális és történelmi összefüggésben a tetoválás mindig is a társadalmi vagy vallási hovatartozást mutatta, az élet egy-egy újabb szakaszának kezdetét vagy viselőjének társadalmi helyzetét jelezte. A tűvel a bőrre juttatott jelképek révén jelzik a tetováltak azt is, hogy milyen kultúrkörhöz tartoznak. Egyes korokban elterjedt, hogy ez a "dekoráció" erőszakkal, az illető akarata ellenére került a személy bőrére. Az ókorban például a rómaiak a fogságukba került ellenséges harcosokat, rabszolgákat jelölték meg így, a XX. században pedig a náci, Harmadik Birodalom kényszerített embereket arra, hogy az "azonosíthatóság" végett megalázó, megkülönböztető jelzéseket, számokat viseljenek.
A kozmetikai célból végzett tetoválásoknál a cél kiemelni valamilyen kozmetikai egységet az arcon ( szemöldök, ajkak, szemek, pillasor ) vagy éppen eltüntetni, ill. semlegesíteni  bármilyen bőrhibát a bőr felszínén.
Az orvosi célból végzett tetoválások korrigálják pl. a sugárterápia okozta nyomokat vagy emlőhelyreállítás alkalmával helyreállítják a bimbóudvar és a bimbó színét.
A „természetes” tetoválás előfordult a szénbányászoknál, ha szén került sebeikbe, valamint még ehhez hasonló a lőpor okozta tetoválás a régebbi időkből. Útépítők esetén pedig az aszfalt. Ezeket a traumás sérülés kapcsán  bőrbe került idegen anyagokat nagyon nehéz eltávolítani, mivel a bőr több rétegében, szabálytalanul helyezkednek el. Az amalgam tömés után hosszú idő elteltével a fogínybe kerülhetnek annak apró részecskéi. Ennek eltávolítása lehetséges, de nem túl gyakran alkalmazott módszer. Egyszerű háztartási balesetek után grafit vagy tinta maradhat a bőrben.

Sokáig legkorábbi példának az i.e. 2000-ből származó egyiptomi női múmiák testén talált tetoválásokat tartották. Ám 1991-ben az osztrák-olasz határon előkerült egy férfimúmia – Ötzi, a „jégember” -, mely felülírta eddigi ismereteinket. A vizsgálatok bebizonyították, hogy a jégember körülbelül 5300 éves, tehát eddigi ismereteink szerint az ő tetovált teste a legkorábbi. A testén 57 tetoválást találtak. A jégember gerincének alsó felén, valamint a jobb térdén és bokáján lévő apró tetovált pontok és keresztek valószínűleg fájdalomcsillapítási, gyógyászati célokat szolgáltak, hiszen a jégember testének ezen részein kóros elváltozások nyomaira bukkantak a kutatók. Ez az elmélet megmagyarázza a jelek elhelyezkedésének véletlenszerűségét és összevisszaságát is.
Egyiptomban az ie. IV. évezredből származó agyagfigurákon festett, beszúrt pontsoros díszítést találtak. Egyértelmű festéknyomokat találtak egy női múmián, mely pontok és vonalak összességéből állt. Ezeket kisméretű, bronz eszközökkel készíthették. Egyiptomban XIII. Ramszesz idejében ( ie. 1400-as évek ) a fiatalok és a tehetősebbek éltek a tetoválás szokásával. Az Egyiptomi birodalomban a tetoválás viselése kizárólag a nők sajátossága volt, túlnyomórészt a kétes erkölcsű hölgyeknél. De találtak tetoválást egy magas rangú papnőnél is. Az általános felfogás szerint a tetoválás a prostitúció jele volt, de egy másik felfogás szerint gyógyászati funkciót is ellátott. Ebben az esetben afféle örök amulettként szolgált, melynek a terhesség és szülés időszakában volt fontos szerepe. A tetoválások a hasi tájékon és a combok felső részén találhatóak, sok esetben a hasat beborító hálót képezve, mintha védőburokként szolgáltak volna a terhesség idején. Ezek a gyöngyháló minták nagyon hasonlóak azokhoz a hálókhoz, melyeket a temetkezési helyeken egyes női múmiák fölé helyeztek azzal a céllal, hogy azok megvédjék őket a túlvilágon. Szintén a terhességgel és a nők védelmével való kapcsolatra utal az egyes múmiák combjára tetovált Bes istennő ábrája is. Bes az egyiptomi mitológiában a vajúdó nőket védte.
A tetoválás mindig fontos szerepet töltött be a szertartásokban és a hagyományokban. Az ősi hit szerint a tetoválás viselője magában hordozza az azt ábrázoló állat szellemét. A tigris, cápa és a ragadozó madarak mind a vadságot és a kegyetlenséget szimbolizálják.
A borneói asszonyok csipkekesztyűhöz hasonló mintákat viseltek alkarjukon. Ennek a házasságkötés szempontjából volt nagy jelentősége. A csukló és az ujjak körüli tetoválás a hit szerint megvédett a betegségektől.
Régen valamely törzshöz, társadalmi osztályhoz, míg manapság inkább bandákhoz, szervezetekhez tartozást vagy életfelfogást fejez ki a tetoválás.
A görögök felderítőik azonosítására és rangjuk jelzésére, a rómaiak pedig bűnözőik és rabszolgáik megjelölésére használták. Az Ainu népnél a tagok a társadalmi rangjuk szerint viseltek tetoválást. A Dayak harcosok a levágott fejek számának függvényében viselhettek tetoválásokat. Polinéziában így jelölték a különböző közösségek, családok tagjait és azok rangját. A Polinézek hozták a tetoválás művészetét Új-Zélandra, ahonnan az arctetoválás az ún. Moko származik, melyet ma is használnak.
Bizonyos népek családjuk címerét viselték magukon.
A Normann partraszállás után - mivel ők lenézték a tetoválást -, évszázadokra eltűnt a nyugati kultúrából. Mialatt nyugaton csökkent a tetoválás jelentősége, Japánban egyre erősödött. Japánban a legkorábbi leletek a festett agyagfigurák voltak, melyek hasonlítanak a tetoválásokra. Ezek a leletek több mint 3000 évesek. Először csak a bűnösök megjelölésére használták. Aki először követett el bűnt, annak húztak egy vonalat keresztben a homlokán. A másodiknál hozzátetováltak egy boltívszerű vonalat, a harmadiknál még egy vonalat. Ezután a tetoválás esztétikai szerepet is kapott. A Japánok sajátos viseleti stílusa 1700 körül alakult ki. Egyedül a királyi család tagjainak volt szabad díszes ruhát hordani. Ennek következtében a középosztálybeliek díszes, egésztestes tetoválásokkal ékesítették magukat ruha helyett. A japán mesekönyvek képein a szereplőkön gyakran láthatunk tetoválásokat.
A nyugati kultúrába csak az 1600-as évek végén tért vissza a tetoválás egy tengerésznek köszönhetően, aki egyik felfedezőútjáról hozott magával egy teletetovált Polinéz férfit, aki nagy szenzációt keltett Londonban. Hamarosan a felsőosztálybeliek apró tetoválásokkal díszítették magukat, természetesen csak diszkrét helyeken. Rövid időn belül divat lett a tetoválás a többi művészetekkel együtt, ám széleskörű elterjedése hosszabb időt vett igénybe ( 1615-1868 ).
A kezdeti időben kézzel végezték a műveletet, 1891-ben viszont Samuel O'Rtiley szabadalmaztatta az első tetoválógépet. A korabeli tetoválógép egy tekercsből, egy csőből és egy tűtartóból állt. Ezek mind részei a mai tetoválógépnek is. A gép szabadalmaztatása után könnyen elérhetővé vált mindenki számára a tetoválás, így a felsőbb osztály elfordult tőle. A századfordulón a tetoválás jelentősége csökkent. A művészek a város elhanyagoltabb negyedeiben dolgoztak. Az évszázad nagy részében a tetoválás illegális volt. A tetoválóművészek titkos szervezetekbe tömörültek, iskoláik nem voltak, ahol továbbadhatták volna tudásukat, és hirdetni is csak "szájról-szájra" tudtak.
Az amerikai stílus szülőhelye a New York-i Chatham Square. Mialatt a legtöbb vidéken hanyatlásnak indult, a Catham Square-en virágkorát élte a tetoválás. A művészek gyakran feleségükre tetoválva hirdették tehetségüket.
Ebben az időkben kezdett népszerűvé válni a kozmetikai tetoválás ( arcpír, színes ajkak, szemhéjvonal ).
Az Első Világháború idején a minták főként a bátorság és a háború jelképeire korlátozódtak. A tetoválás központja áttevődött Coney Island-re. Szerte az országban nyíltak már szalonok, de főként katonai, haditengerészeti bázisok közelében. A hatvanas években a tetoválás az egyéni szabadság és az önmegvalósítás kifejezőeszközévé vált. Mint oly sok más lázadási megnyilvánulás, ez is széles körben terjedt a társadalomban. A Második Világháború után a tetoválás iránti vonzalom és bizalom erősen megrendült. Ez javarészt az 1961-ben feltűnt Hepatitis-nek volt köszönhető. Az újságokban rémtörténetek jelentek meg vérmérgezésről, Hepatitis-ről és más kórokról. Az Egészségügyi Törvény megszegése miatt több tetováló szalont bezárták. Ezen a helyzeten változtatott Lyle Tuttle, aki  főleg híres asszonyokat tetovált nagy publicitással.
 

A tetoválás széles körben elterjedt a világon napjainkban is. Manapság tetoválást az emberek kozmetikai, szentimentális, vallási és mágikus célból választanak. Szimbolizálja viselőjük hovatartozását, azonosulását bizonyos csoportokkal, beleértve a bűnbandákat, de még az etnikai csoportokat és a törvénytisztelő csoportosulásokat is.
Manapság a tetoválás elfogadottabb és népszerűbb, mint valaha. Minden társadalmi osztály tagja keresi a legjobb tetováló művészeket, mivel a tetoválás évezredek óta a másoktól való különbözni vágyás, valahová tartozás, vagy az önkifejezés egyik eszköze.
Az Ainuk – egy bennszülött törzs Japánban -, akik arctetoválást viselnek ősi szokás szerint. Napjainkban még a Tamazghai Berberek és a New Zelandi Maori törzs tagjai hordanak arctetoválást. A tetoválás széleskörben elterjedt a polynéziai embereken, a tribal csoporton belül, valamint Borneóban, Mentawai Szigeten, Afrikában, Észak-, Közép- és Dél Amerikában, Európában, Japánban, Kambodzsában, Új Zélandon és Mikronéziában. A tetoválás legmagasabb szintre a csendes-óceáni szigetvilágban és Japánban került. Japánban a hagyományos tetoválási mintákat nevezik „Horimono”-nak, míg a kézzel végzett tetoválást „Tebori”-nak. A „Tattoo” szó Japánban a nem japán stílust jelenti. A japánok a 3. században kezdték díszíteni testüket bonyolultabbnál bonyolultabb motívumokkal. A mai modern japán tetováló mesterek már igazi művészek, akik fejlett műszerekkel valódi műalkotásokat hoznak létre az emberek bőrén. Míg a magasan képzett szamoai tetováló mesterek - mellőzve a modern technikát - még mindig az ősi szerszámokat használják, így gondosan őrzik a hagyományokat.
Az USA-ban a felnőttek 24% -a visel legalább egy tetoválást. Ezek közül is leginkább a macsó férfiak, a leszbikus és a biszexuális felnőttek.
Negatív megkülönböztetésként Japánban a Yakuzák, USA-ban pedig sok rab és bűnbandatag visel tetoválásokat a testén.

A tetoválás és a piercing veszélyeire hívja fel a figyelmet az Európai Bizottság egyik tanulmánya. Az eljárás során használt festékek és színezőanyagok legalább olyan veszélyt jelentenek, mint a fertőtlenítés nélküli eszközök. Az amatőr tetováló szalonokban alkalmazott színezőanyagok egy része eredetileg nem erre a célra készült. A színárnyalatok megjelenítéséhez többnyire színes tintákat vagy akár gépkocsi festéket is használnak, s ezek akár halált okozó súlyos megbetegedéseket is előidézhetnek. Az ipari célokra gyártott festékek használata súlyos bőrbetegségeket idézhet elő, allergiás reakciókat és magatartászavart válthat ki.
Tetoválás alkalmával megsérül a bőr védelmi vonala, így a fertőzés vagy az allergiás reakció lehetősége nagyobb. A tetováló eszközök érintkeznek a vérrel és a testnedvekkel. Azok nem megfelelő fertőtlenítése esetén fertőzések vihetők át egyik személyről a másikra. A modern, jól felszerelt tetováló szalonokban már külön gyűjtik a vérrel érintkező eszközöket és a tetováláshoz használt eszközöket mindig sterilizálják. A beavatkozást steril kesztyűben végzik és a beavatkozáshoz steril, akkor bontott tűt és festéket használnak.
Nem végzik el a tetoválást terheseken, szoptatós anyákon vagy/és akiknél a bőr állapota miatt a beavatkozás ellenjavallt, valamint elmefogyatékosakon, alkohol- és drogfüggőkön.
Az amatőr tetoválások esetében, ( pl.: börtönben ) magas a fertőzés veszélye. Így alakulhatnak ki felületi bőrfertőzések, pl.: herpes simplex vírus okozta fertőzés, tetanusz, Staphilococcus fertőzés, gombás fertőzés, hepatitis bizonyos formái, TBC- és a HIV fertőzés. Egyes kutatások szerint a tetovált emberek kilencszer gyakrabban fertőződhetnek meg Hepatisis C vírussal, mely a fertőzött vérrel és tűkkel vihető át. Erre a problémára találtak megoldást Kanadában: a börtönlakók közül képeztek ki személyeket a biztonságos tetoválások elvégzésére.
Allergiás reakció a tetováló festékekre nem túl gyakori, kivéve bizonyos piros és zöld festékeket. Azok az emberek, akik érzékenyek vagy allergiások bizonyos fémekre, azoknál duzzanat, viszketés vagy váladékozás alakulhat ki. Ezek a reakciók nagyon ritkák, bár éppen ezért néhány tetováló mester bőrtesztet javasol a tetoválás elkészítése előtt. Az anafilaktikus shokknak nevezett komoly kórkép kialakulásának nagyon kicsi a lehetősége, de arra fogékony embereknél előfordulhat. Ennek a lehetősége a tetoválás eltávolítása közben is fennállhat, amikor a bőrből felszabaduló festék bejut a véráramba.
A nem kellő technikával felhelyezett tetoválás vagy piercing az esetek bizonyos részénél orvosi beavatkozást, esetleg kórházi ellátást igénylő súlyos fertőzést okozhat.
Cél a tetoválást és a piercinget végeztető személyek legnagyobb biztonsága. Cél a célközönség megfelelő tájékoztatása a lehetséges veszélyekről és a megfelelő egészségügyi előírások megalkotása és betartatása. Az Európai Bizottság mellékhatásoktól mentes, biztonságos és steril festékek és más adalékanyagok kifejlesztését javasolja, természetesen az alapvető személyes körültekintés mellett. Professzionális és akkreditált  szervezetek tájékoztatják a tagságot a legújabb trendekről és irányzatokról. Habár sok tetováló nem tagja semmilyen szervezetnek. Az egészségügyi szervezetek kötelezik a tetováló szalonokat az egészségügyi előírások betartására.
 

A tetoválás időbeni megmaradása alapján megkülönböztetünk ideiglenes és maradandó tetoválásokat. Az ideiglenes tetoválások meghatározott idő után halványodni kezdenek, majd teljesen eltűnnek. A maradanadó tetoválások azonban csak hosszú idő után halványodhatnak, de teljesen nem tűnnek el.

Az időleges tetoválások nagyon népszerűek a modellek és a gyerekek körében, ezek nem okoznak maradandó elváltozást a bőrben. Az eredmény akár több hétig is megmarad. A leggyakoribb típusa a testbélyeg, mely könnyen lejön vízzel. A vízálló típusok vízzel nem jönnek le, de könnyen eltávolíthatók olajos krémekkel. A kereskedelemben kezdetben a rágógumi mellé helyeztek – ajándékként - egy igen gyenge minőségű, tintával átitatott testmatricát, melyet vízzel és dörzsöléssel lehetett eltávolítani. Napjainkban a növényi festékekkel végzett  tetoválások nagyon élethűek és akár 3 hétig is fennmaradnak.
Egy másik csoportba tartoznak a Henna tetoválás, melyet Mehndiként is ismernek és az ezüstnitrát foltok, melyek megjelennek ultraibolya fényben. Ezekkel az eljárásokkal készült motívumok és minták akár 2 hétig is fennmaradhatnak halványodás nélkül.
Az ideiglenes festékszóró tetoválásnál  ( TATs ) egy sablont helyeznek fel a bőrre és spray-vel lefújják azt.  Régebben ez csak 1 hétig tartott, de a legújabb tintákkal már két hétig is fennmaradhat.

Maradandó tetoválás :

Tetoválás alkalmával festéket juttatnak a bőr rétegei közé, ill. a bőr alá. A festék beadását követően szétoszlik a bőr rétegeiben és mint idegen anyag aktiválja az immunrendszer falósejtjeit, melyek igyekeznek bekebelezni a festékszemcséket. A bőr legfelső részéből hámlással eltávozik a festék, de a mélyebb rétegekben levőt kötőszövet veszi körül, mely egyben konzerválja is a festéket a felső és a mélyebb réteg határán, így az ott marad. A szabad festék a bőr mélyebb rétegeibe diffundál és lassan felszívódik, halványítva a régi tetoválást.
Néhány törzsi kultúrában az ősi tetoválást vágási technikával készítették a bőrön. A keletkező sebbe pedig tintát dörzsöltek. A régi hagyományok szerint a tetoválásokat kézzel készítették éles ágacskák, állati csontok segítségével. Jelenleg tűt használnak az elkészítéshez. Az ősi japán tetoválást ( „Horimono” ) nem elektromos, hanem kézzel készített eszközzel végzik. A mintát is kézzel irányítottan rajzolják a bőrre: éles babuszból készült tűvel ill. acéllal. Ezt a technikát „Tebori”-ként ismerik a világon.
A leggyakrabban használt elektromos készülék napjainkban tűk csoportjából áll, melyek végén kicsi tartályok vannak. Általában 5 tűvel vannak felszerelve, de a tűk száma függ a minta nagyságától. A tűket egy készülék mozgatja előre és hátra 80 tól 150 mozgással másodpercenként. A tűk egyszerhasználatosak és csomagban kaphatók. A tetováló mesterek fertőtlenítik a kezüket és a tetoválandó bőrfelszínt is.
"Stick and poke" Ezt a technikát leginkább az „otthon-készült” tetoválásoknál használják. A varrótű hegyét bevonják egy tintát könnyen felszívó fonallal és csak a hegyét hagyják szabadon. Ezzel az egyszerű eszközzel pontról pontra szúrják meg a tervezett mintát. A tinta számtalan forrásból származhat, pl. a legegyszerűbb a szén, hamu, cipőfényező vagy a „Black and Magic” vízálló festék, melyet „indiai tintának” is hívnak. 

Alapvető, hogy a tetoválás helyét tisztán kell tartani, meg kell óvni a fertőződéstől és az elkoszolódástól. Amennyiben a friss tetoválás elkoszolódik vagy a területe elfertőződik, a festék fixálódása nem lesz tökéletes és a végleges kép nem lesz szabályos. Számos készítmény létezik, mellyel ápolni lehet a sérült bőrt a kezelés után. Sok tetováló a saját, speciális eljárását alkalmazza a beavatkozás után. Mások átmeneti kötést tesznek fel és megtiltják a kádban való fürdést az első két héten át. A napozástól hosszasan tartózkodni kell. Ha ezeket az utasításokat betartja a vendég, akkor a kép megőrzi élességét és nem lesz elmosódott.
 

Ie. 3000-ban fanyelű tűszerszámokat használtak. Hasonló, de szélesebb és laposított tű formájú bronz szerszámok is kerültek elő ebből a korból. A szerszámok formája alapján elképzelhető, hogy azokat összekötve használták. Ezzel fokozták a minták összetettségét és ezen minták ismétlésével még szebb és még bonyolultabb motívumokat tudtak létrehozni. 1891-ben viszont Samuel O'Rtiley szabadalmaztatta az első tetoválógépet. A korabeli tetoválógép egy tekercsből, egy csőből és egy tűtartóból állt. Ezek mind részei a mai tetoválógépeknek is.

Régen leggyakrabban sötét vagy a fekete színeket használtak, pl.: kormot juttattak a bőr alá. Viszont az ősi eszkimóknál gyakran használtak világosabb színeket is. Szívesen használták a sárga színeket felváltva a sötétebb színekkel. A korai tetováló festékek a természetből származtak, így a színválaszték igen szűk volt. Manapság számtalan szín és színárnyalat létezik és kapható világszerte. A tetováló mesterek gyakran keverik a festékeket és hoznak létre egyedi színeket. Különböző tetováló szalonokban a festékek és színező anyagok széles skáláját használják, pl.: szervetlen anyagokat, titanium dioxidot, vasoxidtól egészen a szerves fekete szénig, azo festékeket, akridint, quinolint, phthalocyanint, naftol származékait, hamuból és egyéb keverékekből készült festékeket.
A modern tetováló festékek szénbázisú anyagból készülnek, melyek a kereskedelmi forgalomban nem kaphatók. Napjainkban igen kedvelt tetováló festék az acrylonitrile butadiene styrene ( ABS plastic ) és az ebből készült árnyalatok: intenzívebb-, lágyabb- és egyéb színárnyalatok. Az ABS plasticnak az átlagos  szemcsemérete kisebb, mint 1 microméter. Színezékként használják a fényesebb tetováló festékek előállításához. Azok a tetováló festékek, melyekben előfordul az ABS, élénkebb színű tetoválást hoznak létre. Sok kedvelt tetováló festék termékcsalád ABS-t tartalmaz színezőként. Ezek a festékek extrém élénk tetoválást eredményeznek, melyek kevésbé halványulnak el és vegyülnek más hagyományos festékekkel. Ezeket a szénbázisú festékeket nehezebb eltávolítani, mivel kevésbé reagálnak a laserekre. A professzionális tetoválók elsősorban olyan festékeket használnak, melyek a kosmetikai iparban is előfordulnak. Az amatőrök gyakran használnak rajzoló tintát, mint pl.:  alacsony színárnyalatú indiai tinta. Sajnos, ezek a tinták tartalmazhatnak szennyeződést és mérgező anyagokat, amelyek betegséghez vagy fertőzéshez vezethetnek.
A vasoxid tartalmú festékeket igen gyakran használják kozmetikai tetoválások esetén. A festék vastartalma miatt ezek néha igen nehezen tüntethetők el.